Zöld Vagy Lila?

Majd beszéljünk Viber-en! Tessék, itt a számom, vegyél majd fel Whatsapp-on! Ezeket valószínűleg nem csak én hallottam már legalább ugyanannyiszor, mint amennyiszer a McDonald’s-ban elhangzott a sajtburger szó. Milyen érdekes, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak a neve már szálló igeként is funkcionál és abban a korban, hogy a vízforralónk is csatlakozik az internethez ez már teljesen elfogadott. Magát a szolgáltatást, az IM-hez vagyis Instant Messaging, magyarul pedig azonnali üzenetküldést jelentő szektorhoz soroljuk. Mind a két alkalmazás és a mögötte álló szolgáltatás ugyanazon az alapelven működik, és ugyanazt hajthatja végre vele az ember, ami nem más, mint a kommunikáció. Ennek ellenére nem véletlenül született ez a kis cikk, mert mégis, elég sok a kettő között a különbség.

Nem vagyunk lekorlátozva, hogy egyszerre csak az egyiket használjuk, akár mindkét alkalmazás is lehet telepítve a készülékünkön és működhet egyszerre. Éppen ezért össze is hasonlítjuk a két alternatívát, csapjunk is bele!

Mit szerethetünk mind a két alkalmazásban?

  • Mindkettő letöltése ingyenes, az összes platformra (Android, Windows, IOS…).
  • Mindkét szolgáltatás titkosítva juttatja el a tartalmat a felhasználók között.
  • Mindkét alkalmazással kezdeményezhetünk csoportos beszélgetést és hívást.
  • Ugyanúgy működnek WiFi-n és mobilneten keresztül is.
  • Mindkettővel lehet képeket, táblázatokat vagy dokumentumokat is küldeni.
  • Whatsapp és Viber-rel is elérhető a hang és videó hívás más felhasználóknak is.

A kezelőfelületekről

Azaz, hogyan néznek ki az alkalmazások kézben? A Viber jeligéje a funkciók és a matricák. Sajnos ezen a téren ez fogja okozni a vesztüket is. A Viber kezelőfelületéről elmondható egy szóval, hogy túlzsúfolt. Ez a része már szubjektív, de az alkalmazás funkcióinak nagy része a mindennapi felhasználó részére felesleges. A Whatsapp-nál nem fogunk ennyi matricát és funkciót találni, de cserébe egy letisztultabb és minimalista felület köszön vissza ránk. Azt az érzést kelti a felhasználóban, többek között bennünk is, hogy egyszerűen nagyszerű és minden kéznél van, nincs keresgélés a sok gomb vagy ikon között.

Elérhetőség

Itt mindkét oldal kifogástalan, nincs összehasonlítási alap. A Whatsapp elérhető az összes mobil platformra, mint ahogy a Viber is. Számítógépen a Whatsapp-ot internet böngészőn keresztül is érjük, a Viber-nek pedig van egy telepíthető bővítménye a Google Chrome böngésző számára. Itt talán annyi játszik a Whatsapp javára, hogy a Whatsapp-ot el lehet érni az összes böngészőből, de a Viber-t csak a Google Chrome-ból.

Hang és video hívás minőség

Itt volt nehéz dolgunk. Több hét tesztelés után egy hangya lábnyival nyert a Whatsapp számunkra. A Viber kompatibilis HD minőségű hang továbbítására, mint ahogy a kicsit zöldebb ellenfele is. A Viber-nek több a tapasztalata ezen a területen, két évvel a Whatsapp előtt vágtak bele ebbe a projektbe és lett elérhető ez a szolgáltatásuk. A Viber extra funkciói ebben a pontban visszaszednek magukra egy kis méltóságot, mert lehetőségünk nyílik arra, hogy élő videó vagy hanghívást irányítsunk át egyik eszközünkről a másikra. Te jó Isten! Ugye? Ha mondjuk, lemerülőben van az okos telefonunk beszélgetés közben és telepítve van a Viber a tabletünkön is, akkor egy gombnyomással folytathatjuk ugyanazt a hívást zökkenőmentesen a táblagépünkön is. Ez egy elég okos funkció, de inkább ti mondjátok meg kommentben, hogy ez mennyire lehet szükséges a mindennapokban.

Persze, itt nagy szerepet játszik az is, hogy milyen az internetkapcsolatunk sebessége, minősége és elérhetősége. Csapnivaló internetkapcsolattal nem tud csodát tenni a legjobb kommunikációs alkalmazás sem, nem de? A készülékünk beállításai is befolyásolhatják ezt a részt, ha nem vigyázunk. Ha kérdés van, itt találtok is választ.

Az egyedüli kimagasló pont a másik oldalról az volt, hogy tapasztalataink szerint a Whatsapp a megszakadt hang vagy videó hívásokat gyorsabban és nagyobb sikerrátával állította helyre. Egyéb kiugró különbséget itt nem tapasztaltunk.

Önmegsemmisítő üzenetek? Kell! Mégsem?

Az első terület, ahol valamelyik fél kitűnik, és azt lehet mondani, hogy Viber, bizony!

Van egy olyan funkciónk, amivel be lehet állítani időkeretet egy általad elküldött üzenetnek, hogy miután látta a fogadó fél, mikor törölje magát a fogadó fél telefonjáról. Sajnos ennek az okos funkciónak van egy nagyon nagy buktatója. Azt gondolnánk, hogy ez aztán jól működik, James Bond lettem és király vagyok! Nincs ellenem több bizonyíték és csak ámulnak, bámulnak az ismerőseim. Persze… Megnyitunk egy ilyen üzenetet és ketyeg lefele az egy perc, hogy megnézzük, elolvassuk, utána eltűnik. Hallottatok már a screenshot, vagyis képernyőkép készítése funkcióról? Elérhető az összes okos telefonban és számítógépen. Dörzsölöd a tenyered, mennyire vagány vagy, de a képernyőkép készítéssel a fogadó fél röhög egy jót a markában.

Árazás?

Na de kérem, ez ingyenes! Nyugalom, jól mondjátok, ingyenes. Az alkalmazások letöltése díjmentes és a használatuk is. Ez a bekezdés szimplán a Viber és a Viber Out szolgáltatás miatt került bele a cikkbe. A Viber-nek van egy olyan funkciója, amivel nemzetközi hívást is indíthatunk, külföldi telefonszámokra a szolgáltatók percdíjainak a töredékéért. Ezt a VOiP teszi lehetővé, ami azt jelenti, hogy nemzetközi hívást indítunk, de lehet WiFi-n keresztül is vagy a mobilnetünk segítségével is. Megéri? Nem biztos, mert a Whatsapp-nál ez teljesen díjmentes, de az a feltétele, hogy a hívott félnek is legyen Whatsapp telepítve és aktiválva az okos telefonján.

Költözés?
Itt a Viber nem tud labdába rúgni sajnos. A Whatsapp nem rég összeállt a Google-al és lehetőségünk van arra, hogy Google Drive-ra biztonsági mentést készítsünk a beszélgetéseinkről és felvett kontaktokról. Mi több, az esetlegesen fogadott képek, videók, hanganyagok vagy fájlok is benne lehetnek a mentésben! Ez készülékváltásnál döntő lehet. A Viber beszélgetéseket maximum exportálni tudjuk txt fájlba,d e azt is csak Android rendszert futtató készülékeken. Hogyan? A választ itt találjátok!

 

 

És a nyertes…

A fent leírtak alapján te, aki a cikket olvasod, már tudod és én is. A nyertes: személyes preferencia. Csattant, mi? Tényleg, ha a nemzetközi hívás neked fontos, sokat telefonálsz külföldre akkor a Viber fogja jobban megérni. Amennyiben nem a matricák és a hangulatjelek bősége alapján fogod megválasztani a kommunikációs társad, akkor a Whatsapp-ot fogod választani. Tetszenek az önmegsemmisítő üzenetek? A Viber felé fogsz nyúlni. Olyan helyen élsz ahol limitált a szolgáltatód térereje? A Viber internet alapú hívásai stabilabbnak bizonyultak. Ti melyiket használjátok? Zöld, vagy lila? Írjátok meg kommentben!